Legutóbb ott hagytam abba, hogy az ADF poszt második részben már sok-sok zene is lesz. Ez tényleg így is lesz, de már most jelzem, az írás során baromi nagy gondban voltam, mert a merítési lehetőség hatalmas, azt pedig végképp nem akartam, hogy egy posztban 20 youtube video legyen beszúrva. Ezért úgy döntöttem, hogy olyan videókat szúrok be, amelyek nekem tetszenek (és persze fenn vannak valamelyik videomegosztón) és nem olyanokat, amik esetleg közismertek. Ennyi:)
Az 1993-as megalakulást követő második évben jelentkeztek először önálló nagylemezzel a srácok. Mint már írtam korábban, Deeder Zaman, a rapper ekkor még nem volt 15 éves, de mindez a Facts&Fictions lemezt hallgatva egyáltalán nem tűnhetett fel. Inkább a későbbi lemezeket hallgatva lehet észrevenni, hogy ezen a lemezen még nincs nyoma Deedar erőteljes, és néhol követhetetlen szövegeinek, amit egy 15 éves szinte gyerektől nem is lehet elvárni. Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy ez a lemez nagyon magasra tette a mércét a nagyközönség előtt. Zeneileg talán ez a legegyöntetűbb lemezük: erős, húzós basszus, éles, szinte elektronikus effektusnak tűnő gitárriffek, samplerek, egyéb effektek és radikális szövegek.
A lemez felütése a "Jericho" c szám, ami ars poeticának is felfogható a zenekar részéről.
Találtam ugyanennek a számnak egy ritka verzióját, legalábbis én még nem hallottam soha. Szerintem korai darab, demo szaga van erősen.
Ennek számnak van egy dub verziója is, muszáj betennem ezt is.
Sokan nem tudják, de az ADF koncertek állandó befejező száma, a "Rebel Warrior" című dal is ezen a lemezen jelent meg először, és nem a 2000-es Community Music-on. Bár az is igaz, hogy a koncerteken játszott verzió a későbbi, kiforrottabb pörgős-tombolós-ugrálós változathoz áll közelebb, de nekem ez is tetszik. Egy időben ez jellemző volt az ADF-re, hogy egy-egy számot több változatban rögzítenek. Érdekesség a számmal kapcsolatban, hogy a dalszövege egy a 20. század végén a mai Pakisztán területén élt költő (Nazrul Kazi Islam) egyik szabadságharcos versének (Bidrohi!) angol fordítása.
A lemez Nagy-Britanniában nem volt túl sikeres, viszont Európában, de főleg Franciaországban az együttes által hangoztatott antirasszista -kirekesztésellenes, szociálisan érzékeny mondanivalóra (akkor még igen, ma már szerintem annyira nem) fogékony volt a nagyközönség, valamint sokat koncerteztek is ott, ezért a következő albumukat francia kiadó adta ki, kizárólag Franciaországban, R.A.F.I. címmel. A mozaikszó jelentése: Real Areas For Investigation, és ez az album egyik számának a címe. Nos, őszinte leszek, ez a lemez szerintem elég gyenge. Annak ellenére az, hogy a lemezre már rákerültek a későbbi klasszikusok is, mint pl a Naxalite, a Free Satpal Ram, a Change, a Black & White, a Dub Mentality és a Buzzin', valamint a dalszövegek is elég konkrétan rasszizmusellenesek, a visszhang szinte nulla volt. Hogy zeneileg miért tartom gyengének? Mert a felsoroltak közül az utóbbi 3 szám kivételével erőltetetten le akarták másolni az előző lemezen megismert hangzást, de ez egyrészt ide már kevés volt, másrészt a keverés sem sikerült annyira jól. A zúzós Naxalite és a Free Satpal Ram egészen egyszerűen sehogy sem szól. Önmagában az ütős szöveg pedig mit sem ér.
Erről a lemezről nagyon kevés van fenn a videomegosztókon, nekem természetesen megvan az egész, de egy szintelen-szagtalan lemeznél nem több. Az egyetlen videoklip a Black&White
és a Dub Mentality, ami nagyon nagy kedvencem
A nem túl pozitív fogadtatástól függetlenül sokat koncerteztek az albummal, és ahogy utána olvastam az archív cikkeknek, éppen az élő fellépések voltak azok, amelyek egy teljesen új irányba vitték el a bandát. Az élő zenében ugyanis önkéntelenül elvész az elektronika és az effektek, de nagyobb szerepet kap a gitár és a dob. Mivel tetszett a közönségnek, ezért a banda úgy döntött, hogy 1998-ban kiadnak egy koncert CD-t (Conscious Party) majd újrakeverve kiadják mégegyszer ugyanazt. Ez a lemez lett a Rafi's Revenge, és az ADF innentől kezdve az, ami ma is: indian-punk-ragga-jungle-dub-breakbeat-drum'n'bass stílusban nyomuló, fesztiválokon a legjobb koncerteket adó banda. Meglátásom szerint a nyári európai zenei fesztiváloknak pl a Sziget, EXIT, Pohoda, Hegyalja, Balatone, megvan a maguk ADF korszaka.
Asszem túl sokat írok, nézzük a zenéket.
Először a Conscious Party-ról egy, a Visionary Undergroundról szóló posztban már emlegetett MC Navigatorral közösen előadott dal, a Culture Move:
Naxalite: ez az alapmű erről a lemezről. Erős gitár, a basszus nem ritmust ad, hanem dallamot játszik, és szinte élőnek tűnő dob, punk, zúzás, harc a végsőkig. Nekem ezek jutnak eszembe erről a számról. A cím egyébként sokatmondó, a naxaliták eredetileg egy szélsőbalos, maoista, kínai támogatással indiai kormányerőket támadó gerillák voltak a 1960-as években. Ugye nem kell magyaráznom, miért ez a cím? A szám dalszövege nem tartalmaz konkrét utalást, de ezt a sort koncerten sokan szokták hangosan üvölteni:
"Again and again until we have taken the power
Again and again until the land is ours"
Buzzin'. Szintén kedvenc. A tánctér közepén állatkodni tökéletes
A lemez természetesen óriási siker lett, koncertek egymás hegyén-hátán, a kritikusok olvadoztak, az emberi jogi és az antirasszista aktivistáknak új bálványuk lett. Aki a soraim között cinizmust vél felfedezni, az nem téved. Ha már itt tartunk, akkor szólnom kell a Free Satpal Ram című számról is, amit nem fogok berakni, mert nekem nem tetszik. Túl agresszívnek tartom. A dal arról szól, hogy egy Satpal Ram nevű származású férfit 6 skinhead megtámadott, majd úgy alakult a helyzet, hogy az egyik támadó súlyos sérüléseket szenvedett. Miután nem ment kórházba, később meghalt. Satpal Ram-ot emberölés miatt elítélték, és az ítélet elleni tiltakozásul született a "Free Satpal Ram!" című dal. A főhős később kiszabadult.
Ha jól tudom, ezzel a lemezzel koncerteztek először Magyarországon, mégpedig 1999-ben a Szigeten. Ja és nem mellékesen elkezdtek Japán felé kacsintgatni, ez később odáig fajult, hogy Japánban helyi kiadókkal szeződtek, teljesen más albumokat adtak ki, mindenféle bonus track-kal, és változatos megjelenési dátummal.
Maradva az aurópai kiadások által megszabott kronológiánál, a következő évben elkészült egy újabb lemez, aminek Community Music a címe. Tagcsere még nem volt, viszont otthagyták a "Virgin France" kiadót, és a London Recordsnál kötöttek ki. Ez azt jelentette, hogy Nagy Britanniában is kezdték őket megismerni. A borítója után "sárga-piros" lemeznek keresztelt lemez címe nem véletlen: utalás a kezdetekre, arra a helyre, ahonnan az egész banda jött. Bár eladási adataim nincsenek, könnyen lehet, hogy ez az album a legnagyobb példányban elfogyott ADF kiadvány, annak ellenére, hogy az újrakevert Rebel Warrior-n és talán a gyökerekhez való visszanyúlást jelképező "New Way, New Life" című felvételen kívül nem születtek időtálló slágerek. Sőt, megkockáztatom azt is, hogy innentől kezdve egyetlen korszakos száma sincs az ADF-nek. Ezt nem tartom problémának, mert zeneileg ez az album szerves folytatása az előzőnek, de nagyon élvezetes, megunhatatlan.
Az albumon az első dal a "Real Great Britain". Gitáros, ütemes, gyors szám, focilabdás videoklippel (vigyázat, mainstream veszély!)
Koncerteken sokáig játszották a New Way, New Life című számot, amely a másod-harmadgenerációs bevándorlók tisztelgése azok előtt, akik az egykori ázsiai brit gyarmatokról a szigetországba érkeztek. A video rossz minőségű.
Kedvencem, a minimálszöveges Riddim I Like. A basszusgitáron Dr. Das itt is dallamot játszik, ütemtelen a dob alap, a gitár nyers. Tökéletes. A videóban szereplő képek egy későbbi ADF korszakhoz tartoznak, sajnos mást nem találtam.
Ugyanez a szám élőben, a Fuji Rock Festival-ról. Erős már akkor is japán vonal, és ezen nincs mit csodálkozni, látva a tömeg nagyságát. Bár hozzáteszem, hogy a videón már az új felállással léptek fel, és az új MC-k szöveget is írtak hozzá.
Ez pedig a lemez egészétől egy kissé elütő downtempo felvétel, a "Scalling New Heights". Azért hagytam a végére, mert egy időben erre a számra szoktam elaludni. Kicsit hosszú, de megéri:
A Community Music is óriási siker lett, ezzel a lemezzel is eljöttek a Szigetre. Sajnos azon a koncerten még nem voltam ott, így nem láthattam a banda eredeti felállását. Az Európán kívüli turnéhelyszínekre az alapító tag Deeder Zaman már nem tartott velük. Egy korszak lezárásaként, a kiadó megjelentetett egy remixalbumot "Frontline 1993-1997; Rarities&Remixes" címmel. Ezt a lemezt nagyon nehezen lehet beszerezni, nekem is Japán importból sikerült. A 2003 utáni történésekről a következő részben írok.
Szólj hozzá!
Címkék: punk ragga dub jungle drumnbass adf asian underground
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek